"Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz." Ady Endre

Tavaszi hírek iskolánk környékéről

FÁK ÉS VIRÁGOK KÖZT A TERMÉSZETBEN

 

VIRÁGOS SÉTA

 

Nagylók szinte virágerdővé változott. Erre akkor eszméltünk, amikor az iskolás gyermekeinket végigvezettük a falun. Mindenekelőtt útba ejtettük a már bejáratott, s üzemszerűen működtetett virág kertészetünket, amellyel a környék maximális elismerését érdemelték ki. Most is színpompában és illaterdőben pompázott a milliónyi virág. Hüledezve nézték végig a mintegy félmillió palántát. Ilyet még életükben nem láttak. Vörösné Marika néni utána a paprika szárító és aszaló üzembe vezetett át minket, ahol láthattuk azt a technikai folyamatot, amelynek vége az élelmezésre használt őrölt paprika a vége a konyhában.

Körbe sétálva a falut , feltűnő volt , hogy a házaknál a kertekben is ott nyílnak a tömegében termesztett virágok  .

Eltelt egy hét, és iskolánk is tele lett e gyönyörű virágokkal, melyet az önkormányzattól kaptunk ajándékba . Tanulóinkban is  felébredt a szépítő ösztön és örömmel palántázták el a sok-sok virágot. Szebb lett ezzel is iskolánk.

 

„ Street art” fesztivál volt Sárbogárdon a Hősök terén. A mi iskolánkat 2. osztályos tanulóink és Faragó Zsanett 3.osztálos tanulónk képviselték. A 2.osztályosok  Pinokkió táncot adtak

elő ,Zsanett pedig népdalokat énekelt. Nagyon ügyesek voltak. Mindkét produkció nagy tapsot kapott. Felkészítő tanárok voltak: Bakonyi Árpádné tanító és Nagy Imola művészeti vezető.

 

Könyvtármozi  keretében „ Szelíd szálakon” címmel 3-4 .osztályos tanulóink a gyapjúkészítésről és nemezelésről filmet tekinthették meg a közösségi Házban Andrea néni vezetésével, amelyet utána  a gyakorlatban ki is próbálhattak.

Fantasztikus 2 órát töltöttünk el itt. Megtudtuk, hogy a nemez nem más, mint összegubancolt gyapjú. Melegvíz  és szappan , valamint kitartó veregetés, döngölés és simítás hatására tömör, vastag anyaggá áll össze.  Stramm anyag lesz belőle, amelyet díszíteni is tudunk.  Már a nomád állattartó törzsek is ebből készítették ruhadarabjaikat, ill. ezzel fedték be jurtáikat.

Mi is legalább egy órán át gyúrtuk , szappanoztuk a gyapjút, amiből a  gyermek egy-egy labdát készítettek . Azután saját ízlésüknek megfelelően dekorálták.. Büszkék voltak másnap munkáikra,amikor már kiszáradtak a játékok. Köszönjük Deák Tímeának . a Ház vezetőjének a lehetőséget, s a közreműködését is.

 

ÉLMÉNY ,KALAND,TANULÁS A TERMÉSZETBEN

 

Erdei iskolát szerveztünk iskolásainknak 24-27ig . Célunk az volt, hogy a tanulók környezettudatos magatartását formáljuk. Felnőve ők is járuljanak hozzá a környezeti válság elmélyülésének megakadályozásához. Kapcsolódjanak be közvetlen környezetük megőrzésébe , gyarapításába.  Életmódjukat a természet tisztelete, a felelősség, a környezeti károk megelőzése határozza meg. Ezt tankönyvekből, audiovizuális eszközök alkalmazásával nem lehet megvalósítani  és megtanulni. Ki kell menni a természetbe, s személyesen kell közvetlen tapasztalatokat szerezni.

A mi falunk és környéke csodálatos természeti adottságokban, látványokban bővelkedik. Elindultunk a „hódító’’ útra.

Első nap a nagylóki Piroska-tónál horgásztunk. Nagy örömünkre rengeteg halat fogtunk. Ilyenkor gyorsan összegyűltünk, s megvizsgáltuk, kezünkbe vettük  s ahogy elméletben megtanultuk, itt most gyakorlatban láthattuk mindazt az ismeretet ,amit csak kézzel való tapintáskor lehet saját magunknak megtapasztalni.  Felsoroltuk a halak testrészeit , fajtáit.

Jó levegőn , csendes környezetben öröm volt a horgászás. Még el is kényeztetett minket Lukácsi Sándor tógazda, mert üdítőt, s cukorkát is kaptunk.

Délután Aranyné Kaszab Rózsa a Nagylóki Major tulajdonosa vezetett minket körül a másik tó körül. Megnéztük a Hunyadi grófok sírját, a nagylók –pusztai régi temetőt, s a csodálatos növényvilágot. Sétáltunk összesen vagy 6 kilométert. Érdemes volt. Köszönjük nekik a vendéglátást is.

Első este a 3.és4. osztályosok aludtak a Tavi Palotában, másnap pedig az 1.és 2.osztályosok.

(Itt jegyzem meg, hogy minden alapanyagot, amelyből vacsorát és reggelit készítettük azt a szülők, s nagyszülők adták össze. Köszönet érte nekik.

Volt itt gofri, palacsinta, paprikás krumpli , bundás kenyér. Ezeket mind-mind a gyermekek segítségével készítettük el. Látszott rajtuk, hogy szinte átszellemülten ,jó kedvvel teszik mindezt, mintha már felnőttként tennék , családban. A terítésben és a mosogatásban, takarításban is besegítettek.)

A tízórait, az ebédet az uzsonnánkat a falu konyháján költöttük el.

Második nap Iker Józsefné  táncoktatóval készültek gyermekeink az  év végi  bemutatóra és vizsgára. Megdicsérte őket , az odaadó és szép táncokért.

Délután a fiúk botot faragtak Huszár Józsi bácsival az iskola nyugdíjas karbantartójával. A botok egyre jobban sikerültek, szépek is lettek. A lányok színeztek és a képek iskolánk falait fogják díszíteni. A gyermekek szinte eltelve a sok jó és hasznos cselekedettel elégedetten búcsúztak egymástól.

 

A 3.napon a világos pusztai tehenészeti telepet látogattuk meg. Südi András telepvezető nagy szakértelemmel vezetett körbe a telep birodalmán.

Egyik ámulatból a másikba estünk. Először egy fekete-fehér tehén fogadott bennünket, amely a gyermekek simogatására meg sem mozdult. Szelíden tűrte. Elmondták róla, hogy Hódmezővásárhelyen az országos kiállításon 6. helyezést ért el ,ahol 56 külső ponton vizsgálják meg az állatot a szakavatott küllemi bírálók. Ez a gyönyörű, tényleg  minden ízében igazán szép tehén elnyerte a mi tetszésünket is. Fanyar nevét hallván, kicsit mintha a füle kicsit megmozdult volna.

Ezen a telepen közel 2000 ezer tehén és növendék van. Naponta háromszor fejnek, 24 000 liter tejet, s ezt Székesfehérvárra szállítják feldolgozni.

Van a telepnek egy idős  ikonja, amely most 13,5 éves . Élete során 4 kamionnyi tejet adott. A telepvezető elmondta, hogy őt már innen nem szállítják el, ameddig él itt marad.

Nagyon tetszettek a kisborjúk is, amelyeket végig lehetett simogatni.

A telep egész területén nagy tisztaság és példás rend  uralkodik, hiszen a tej rendkívül kényes a tisztaságra.

Láthattuk, hogy a teheneket mivel és hogyan táplálják.

A RISKA tejet gyártó cég a látogató gyermekek számára  joghurtot,tejet,kakaót, vajkrémes kenyeret tálalt fel, amelyet ők örömmel fogyasztottak.

A telep dolgozói  különböző ajándékokkal kedveskedtek  nekik , amelyeket szalmában rejtve kellett megkeresniük. Egy igazi traktorba is beülhettek. Nagy élmény volt.

 

Sokat adunk arra, hogy iskolánkat , annak belső életét minél jobban megismerhessék és elismerjék. Ezért pedagógusaink és tanulóink a tanulással összefüggésben minden cselekvési formában igyekszünk megfelelni a kor követelményének, gyermeki szinten tartva a fokozatos ismeretelméleti munkánkat. A fentieken túlmenően e hónapban is ,ahol erre lehetőség nyílott részt vettünk különböző versenyeken.

A Mészöly – napok keretében megrendezett szavalóversenyen Virág Nóra 1.osztályos  és Varga Violett 2.osztályos tanulóink bronz érmet szereztek.

Felkészítő tanítóik: Bakonyi Árpádné és Szabóné Kernács Ágnes tanítók .

 

TUDÁSVADÁSZ Országos Honismereti Tanulmányi Verseny 2016/2017 . Kovács Bence 3.osztályos és Szabó Péter 3.osztályos tanulók országos 1. helyezést szerezték meg. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Felkészítő tanítójuk :Brunner Edina.

Bendegúz megyei versenyen Balogh Bence 4.osztályos tanuló környezetismeret tantárgyból 6. helyezést ért el. Felkészítóő tanító:Tauz Józsefné .

 

Kempós iskolásaink ismét remekül szerepeltek a ZEN BU KAN –VI.SEREGÉLYES KUPÁN.

Virág Nóra (1.o.)Gi Földharc kezdő  2. helyezés,Görbe Szófia(1.o.) Bella 3. helyezés,Németh Kornél (1.o.) 2.helyezés .

Feil Jázmin 2.o.Gi Földharc középhaladó 2. helyezés és Stop Semi Contact versenyszámban 3.helyezés.

Vígh Izabell (1.o) Stop Semi Contact  kezdő 3.helyezés, Virág Nóra 2. helyezés, Görbe Szófia Bella 1. helyezést értek el.

Virág Nóra Formagyakorlatban (középhaladó) 3. helyezést ért el.

Büszkék vagyunk rátok.

Elgondolkodtató lehet az, hogy egy ilyen kistelepülésen mint a mienk és ilyen kisiskolában mennyi rejtett erőt lehet kinevelni . Ezzel  később több évre visszamenőleg is tudásban, cselekvésben hasznos emberfőket  nevel a világnak.

 

 

 

Tauzné Piroska